Aktív bankműveletek

Az aktív bankműveletek során az üzleti bankok – forrásaikat felhasználva – fizetőképességük jelentős részét ügyfeleiknek, illetve partnereiknek engedik át. Összetettebb a helyzet azáltal, hogy ezt csak részben teszik saját vagyonuk erejéig, nagyobb hányadában ügyfeleik náluk elhelyezett pénzét használják fel.

Az üzleti bankok forrásaikat elsősorban hitelkihelyezésekre, követelések megelőlegezésére, befektetésekre használják fel, de egyéb műveletek finanszírozását is ellátják.

Hitelnyújtás

A banknak „résen kell lenni”, hiszen minden kihelyezés kockázatvállalást jelent, és a bank elsősorban betétesei pénzét kockáztatja. Ha egy bankról kiderül, hogy túl nagy kockázatot vállalt kihelyezéseivel, s így esetleg veszteségei megingathatják a pozícióját, akkor a betétesek bizalmukat vesztve felmondják betéteiket, s a bank biztosan tönkremegy.

Az üzleti hitelek a finanszírozandó aktívák szerint lehetnek:

  • Forgóeszközhitelek: céljuk a termelés ciklikusságából adódó változó forgóeszközigény kielégítéséhez finanszírozást biztosítani. Ennek keretében a bank az egész vállalati tevékenységet finanszírozza, tehát a hiteldöntést megelőzően a vállalat pénzügyi helyzetét alaposan fel kell mérni.
  • Projekthitel: lényege, hogy egy adott beruházást hitelez meg, tehát annak pénzügyi életképességét, kockázatát kell megvizsgálni a hiteldöntést megelőzően. A legfontosabb kérdés, hogy a beruházási projekt képes-e a befektetett tőkét kamataival együtt visszahozni.

A bankok ügyfeleik hitelképességét a következő pontokat vizsgálva mérik fel:

  • A gazdasági környezet vizsgálata
    • Makrogazdasági tendenciák: a gazdaság állapota, politikai helyzet, infláció, kamatlábak, költségvetés, fizetési mérleg, stb.
    • Az iparág helyzete: az ágazat kilátásai, versenytársak, stb.
    • A vállalat adatainak, kimutatásainak részletes elemzése.
  • A vállalat pénzügyi helyzete, illetve a projekt megtérülése

    • Az elmúlt év(ek) pénzügyi-számviteli beszámolóinak elemzése.
    • Pénzügyi mutatók meghatározása
    • Likviditási mutató = forgóeszközök / rövid lejáratú tartozások. A cég fizetőképességét mutatja. A rövid lejáratú tartozások visszafizetése a forgóeszközök pénzzé tételével lehetséges. A mutató 1-nél nagyobb értéke elvileg megfelelő, de a világbank által elfogadott minimális értéke 1,8. Ez bizonyos ráhagyást tartalmaz, amelynek oka, hogy a forgóeszközök között lehetnek nehezen mobilizálható eszközök (pl. készletek) is.
    • „Gyors” likviditási mutató = (forgóeszközök – készletek) / rövid lejáratú tartozások. Ha ez a készletek nélküli mutató nagyobb mint 1, akkor a vállalat egyéb forgóeszköziből képes rövid lejáratú kötelezettségeinek eleget tenni, így megfelelően fizetőképesnek tekinthető.
    • Idegen és saját tőke aránya = idegen forrás / saját forrás = (hosszú lejáratú tartozások + rövid lejáratú tartozások) / saját tőke. E mutatóra nincs általánosan elfogadott küszöbszám. A hitelező bank számára fontos annak felmérése, hogy a cég mekkora adósságot képes elviselni.
    • Eszközarányos megtérülés (ROA) = adózott eredmény / összes eszköz átlagos állománya. A vállalat hatékonyságát méri: jelzi, hogy mennyire eredményesen használja eszközállományát.
    • Saját tőke arányos megtérülés (ROE) = mérleg szerinti eredmény / saját tőke átlagos állománya. Ez a mutató különösen a tulajdonosok számára fontos, mivel befektetett tőkéjük működési hatékonyságát jelzi %-os formában.

      Fontos megállapítani, hogy a mutatók önmagukban nem elegendők a hitelképesség megítéléséhez. Lényeges egyrészt, hogy iparági átlagokhoz, illetve idősorokhoz viszonyítsuk őket, másrészt a mutatók belső összefüggéseit, a mögöttük álló tartalmat is feltárjuk.

    • Limit megállapítása: az adott ügyfélért vállalt összes rizikó (hitel, garancia, stb.) felső határa.
    • Projektek pénzügyi megtérülési mutatóinak meghatározása.
    • Nettó jelenérték mutató (NPV) = C0 + Σ[Ci

      / (1+ri)i], ahol

      • C0 – az első év befektetése (negatív érték),
      • Ci – az i-edik év pénzárama (cash flow),
      • ri – az i-edik év diszkontrátája (rendszerint konstans minden évre). Ha NPV pozitív, a projekt megtérül.
    • Belső megtérülési ráta (IRR) = az a diszkontráta (r), amelynél NPV=0. Ha IRR nagyobb, mint a piaci kamatláb, a projekt megtérül (ekkor NPV is pozitív). Korlátozottabb körben használható az előbbi mutatónál.
  • Hitelfedezet: az az érték, amelyet pénzzé téve a hitel visszafizetéséhez szükséges pénz megszerezhető. Mértéke és minősége attól függ, mennyire ítélik kockázatosnak a vállalat tevékenységét a hitelezők.

    • A hitel fedezete lehet közvetett (forgóeszközhitelre ingatlan fedezet), vagy közvetlen (forgóeszközhitel fedezete maga a forgóeszköz). Előbbi kikötésére akkor kerülhet sor, ha bizonytalan a visszafizetés.
    • A hitel fedezetére használt biztosítékok lehetnek személyi (kezesség, bankgarancia), vagy tárgyi (óvadék, zálogjog) biztosítékok.
    • Kezesség: a hiteladós nem fizetése esetén a kezes tartozik helyette fizetni. A közönséges kezes abban az esetben felel, ha a hiteladóson jogi úton nem lehet behajtani a követelést. A készfizető kezes fizetési kötelezettsége feltétlenül és azonnal fellép az adós nemfizetése esetén.
    • Bankgarancia: a bankok vállalják ügyfeleikért, lehetővé téve, hogy ügyfeleik másik banktól hitelt kaphassanak. A legbiztosabb fedezet, viszont pénzbe kerül, s általában csak a régi, ismert ügyfelek kaphatják.
    • Óvadék: dologi jellegű biztosíték, amelynek tárgyául csak értékpapír, pénz vagy takarékbetétkönyv szolgálhat. Az óvadék (kaució) létrejöttéhez szükséges az óvadék tárgyának a bank részére történő átadása. A kötelezett nemfizetése esetében a követelés az óvadékból közvetlenül kielégíthető.
    • Zálogjog: a zálogtárgyra elidegenítési kényszer vonatkozik, tehát követelését a bank az értékesítés árbevételéből elégítheti ki.
  • A vállalatvezetőség értékelése: emberi tulajdonságok és szakmai kvalitás vizsgálata.

A hitelfajták csoportosítása:

  • A fedezet jellege szerint: fedezettel rendelkező, illetve fedezettel nem rendelkező hitelek.
  • Lejárat szerint: rövid-, közép- és hosszúlejáratú hitelek.
  • A hitelfelvevők szerint: lakossági, vállalati, költségvetési és bankközi hitelek.
  • A hitelszerződés tartalma szerint: pénzkölcsönök (tényleges pénzfolyósítás) és kötelezettségvállalási hitelek. Utóbbi esetben pénzmozgás nélkül történik a hitelezés: fizetőképesség, hitelképesség, megbízhatóság „kölcsönzése” (pl. akkreditívnél).

A hitel fő technikai formái:

  • Folyószámlahitel: akkor jön létre, ha a bank és ügyfele megállapodnak abban, hogy az ügyfél elszámolási (pénzforgalmi) számlájáról túlfizetést teljesíthet.
  • Számlahitel: a klasszikus hitelforma. Nagyobb összegű és hosszabb idejű finanszírozási igény esetén alkalmazzák. Az ügyfélnek két számlája van: egy hitel- és egy elszámolási számla. A hitel folyósításakor a bank megterheli a hitelszámlát, kimutatja ezen a tartozást, és egyidejűleg jóváírja az összeget az elszámolási számlán. Ettől kezdve az ügyfél teljesíthet kifizetéseket, de ügyelnie kell arra, hogy a kölcsönt törlesztő részleteit és kamatait időben „kitermelje”. A hitel törlesztésekor a bank leveszi az elszámolási számláról a tartozás összegét, egyidejűleg csökkentve a törlesztés összegével a hitelszámlán fennálló tartozást. A számlahitel rugalmasabb formája az ún. rulírozó hitelezés, amikor az ügyfél számára hitelkeretet állapítanak meg, amiből aztán igény szerint hívható le a szükséges összeg. A lehívott összeg után kamat, a le nem hívott után pedig rendelkezésre tartási jutalék fizetendő.
  • Leszámítolási hitel: az ügyfél által benyújtott értékpapír (általában váltó) diszkontálással meghatározott jelenértékének kifizetése. A bank a jelenben kifizet egy bizonyos összeget a váltóra, így ügyfele forráshoz jut. Cserébe jövőbeli követelése keletkezik a váltón szereplő összegre a váltó kibocsátójával, illetve címzettjével szemben. Ez kockázatot jelent a bank számára, ezért az ügyletet megelőzi a váltóadós megvizsgálása. (A váltó leszámítolását részletesebben lásd az értékpapírokkal foglalkozó fejezetben.)

Bankgarancia nyújtása; kezesség vállalása

A hitelügyletek tárgyalásánál már volt szó e tevékenységekről. Annyit érdemes még megjegyezni, hogy a garancia vagy kezesség vállalása kockázatos tevékenység, a kockázat pedig fordítottan arányos az általános fizetési morállal. Még alacsony kockázat mellett is eszközöket köt le, növeli a likviditási igényt, ami a kockázat, a kötelezettségvállalás nagysága és az időtényező mellett befolyásolja a felszámítandó jutalék mértékét. A kockázatmérséklés érdekében több bank együttesen is vállalhat garanciát vagy kezességet.

A követelések megvásárlása, megelőlegezése

A faktorálás abban különbözik a követelésnek váltó formájában történő leszámítolásától, hogy olyan rövidlejáratú követelések, tartozások, kinnlevőségek megvásárlásáról vagy megelőlegezéséről van szó, amelyek folyamatos, tartós áru- és szolgáltatási kapcsolatokból származnak.

A faktorálás során az áru/szolgáltatás eladója/szállítója rövid lejáratú hitel-eladásainak ellenértékét (követelés) átruházza a bankra, aki garantálja annak behajtását a vevőtől, és esetenként magára vállalja a behajtás sikertelenségének kockázatát is. A faktorálás lehet visszkereset nélküli amikor a bank a szállítónak kifizetett összeget akkor sem követelheti vissza, ha a vevő végülis nem fizet, illetve visszkeresettel megállapodott, amikor az visszakövetelhető. Az üzleti bankok tehát részben vagy egészben átvállalják a hitelezési kockázatot az eladóktól. Az ügylet során a bankok egyaránt elbírálják a vevők hitelképességét és a szállítók megbízhatóságát.

A bankok a faktorálásért kamatot és jutalékot számítanak fel. Ezek együttesen költségesebbé teszik az így nyújtott hiteleket, de erre akkor is lehetőség van, ha az adott (szállító) vállalat egyébként hitelhez nem jutna, illetve a vevő nem hajlandó akkreditív, bankgarancia, stb. formájában fizetési biztosítékot nyújtani. 

A faktorálásnál tehát az ügyfelek (szállítók) a benyújtás és az esedékesség közötti időszakra jutó kamattal és a jutalékkal csökkentett összeget kapják meg. A faktorálás rendkívül munkaigényes, sajátos ismereteket igénylő hitelezési tevékenység ezért a jelentősebb bankok ezt e funkciót rendszerint leánypénzintézetekbe delegálják, illetve érdekkörükbe tartozó faktorházakat működtetnek.

A forfetírozás során – a faktorálással ellentétben – a bankok ügyfeleik közép- és hosszúlejáratú, nagy összegű (belföldi vagy export-) követeléseiket vásárolják meg, a lejáratot jóval megelőzően. Az ilyen ügyletek általában a beruházásokhoz kapcsolódó szállítások ellenértékével függenek össze.

Ezeknek a műveleteknek a kockázata lényegesen nagyobb, mint a rövidlejáratúaké, s ez a kamat- és jutalékkondíciókban is megmutatkozik. Az ügyfelek részére mégis számos előnyük van, főleg a likviditás és az adminisztráció terén mérséklik a veszteségtényezőket. A forfetírozás technikai lebonyolítása egyébként ugyanúgy történik, mint a faktorálásé.

Befektetések, értékpapírüzletek

A bankok befektetéseinek túlnyomó hányada ügyfeleik megtakarításainak ésszerű és jövedelmező kihelyezését jelenti, erre csak kisebb mértékben használják fel saját tőkéjüket. A reálszférába történő befektetések azonban nemcsak jövedelmezőségi motivációkat fejeznek ki, de tartós ügyfélkapcsolatok kialakítását, valamint a termelési és szolgáltatási keretek kiszélesítését is szolgálják.

Az értékpapír-befektetés részben következménye a közvetlen tőkebefektetésnek (részvényvásárlás), részben spekulációs célokat is szolgálhat. A bankok befektetési portfoliójukat a jövedelem és a kockázat optimalizálása érdekében naprakészen kezelik, szerkezetét szükség szerint módosítják.

Bankközi hitelkihelyezések

Az üzleti bankok nemcsak hitelt vesznek fel a bankközi pénzpiacról, hanem – likviditási helyzetük függvényében – ott betétet is el-, illetve hitelt is kihelyezhetnek. A bankközi pénzpiac ui. a legalkalmasabb az igen rövid távú kihelyezésekre. A bő likviditás is veszteségeket okozhat, hiszen nagy mennyiségű pénzeszközt köt le, jövedelemtermelés nélkül. Ez elkerülhető a rövidtávú bankközi kihelyezéssel.

Nemzetközi közvetlen hitelkihelyezés

Ekkor bankok nyújtanak hitelt bankoknak, általában hosszabb távra, mint egy-két nap, a felesleges eszközök lekötése céljából. A direkt nemzetközi hitelfelvétel ellentéte. Több bank együttesen is nyújthat hitelt, ekkor konzorciális hitelről beszélünk.