Pénzügyi ismeretek

bankrendszer, bankmûveletek, pénzügyi piacok, értékpapírok, tõzsde

A csekk és a váltó

A váltó banknak történő átadását, bankra való átruházását váltóleszámítolásnak nevezzük. A bank úgy vásárolja meg a váltót, hogy a leszámítolás napjától a váltó lejártáig tartó időszakra kamatot számol, s azt levonja a váltó névértékéből. Így a váltóbirtokos eladási árként a váltója ellenében a leszámítolási kamattal csökkentett névértéknek megfelelő összeget kapja.

A legelterjedtebb kamatszámítási eljárás a következő:

K = T*(n/360)*(k/100), ahol

  • K – a kamat összege
  • k – az aktuális leszámítolási kamatláb (%)
  • T – a váltó névértéke (tőke összege)
  • n – a leszámítolás és a lejárat közötti napok száma.

A képletből látható, hogy két tényező befolyásolja a kamat nagyságát: a lejáratig hátra levő napok száma és a leszámítolási kamatláb. Minél később kerül a bankba a váltó, annál kisebb a levont kamat. A leszámítolási kamat diszkontkamat, tehát olyan, amelyet levonnak a kölcsön összegéből, s csak az így maradt részt fizetik ki. A diszkontkamatot a bank azonnal megkapja, míg a normál kölcsön kamatához csak később (a törlesztés során) jut hozzá. Ebből következik, hogy a leszámítolási kamatláb alacsonyabb a hasonló futamidejű normál kölcsönök kamatlábánál.

A leszámítolást követően a bank minősül váltóbirtokosnak. A váltót ő is továbbíthatja, vagy lejáratkor bemutatja fizetésre a váltóadósnak. Ha a váltóadós nem tud fizetni, a bank visszaforgathatja a váltót az átruházóra, illetve bírósági úton érvényesítheti követelését. A váltót más pénzintézetnek (rendszerint a jegybanknak) is tovább lehet adni – viszontleszámítolás. Ekkor a levont kamat alacsonyabb, mint a leszámítolás kamata, a kettő különbsége a bank nyeresége.

© 2007-2014 infodoboz.com | Bejelentkezés