A gazdasági fejlődés eredményeképp a tőzsdei műveleteknek számos fajtája alakult ki. Áttekintésük legegyszerűbben kétféle nézőpont szerint lehetséges:

  • 1) Az esedékesség szerint az ügyletek:
    • a) Prompt – azonnal esedékes.
    • b) Termin – későbbi időpontban esedékes, határidős.
  • 2) Az üzletkötők kockázathoz fűződő viszonya alapján az ügyletek:
    • a) Spekulációs.
    • b) Fedezeti (hedge).
    • c) Arbitrage.

Azonnali ügyletek

Ezeket az ügyleteket a szerződéskötéssel – technikailag – egyidejűleg, illetve nagyon rövid időn belül teljesítik. Az ilyen ügyleteknél a szerződés teljesítését általában 2-5 napon belül kell lebonyolítani. Az eladónak ez időn belül kell az árut/értékpapírt szállítania, míg a vevőnek az ellenértéket a szállítással egyidejűleg ki kell egyenlítenie. A legtöbb tőzsdén az elszámolás segítésére központi értéktár működik (lásd korábban), amely biztosítja a papírok tárolását, fizikai mozgatását, a tulajdon átruházását.

Prompt ügyleteket azok kötnek akik árut vásárolnának, vagy befektetési lehetőséget keresnek (vételkor), illetve árut adnának el, vagy tőkebefektetésüket készpénzre szeretnék váltani (eladáskor). Az eladás tárgya lehet fizikai áru, illetve értékpapír, vagy deviza.

Határidős ügyletek

Ezeknél az ügyleteknél a teljesítés mind az adásvétel tárgyát képező áru, mind pedig az ellenérték vonatkozásában egy, az üzletkötés során meghatározott későbbi fix időpontban történik. Az ellenértéket viszont a vevőnek a kötés napján jegyzett (határidős) árfolyamon kell teljesítenie (nem pedig a későbbi időpontban érvényes azonnali árfolyamon).

A határidős ügylet tehát jelenlegi szerződésben kialakított feltételek mellett, jövőbeni teljesítésre vonatkozó megállapodás. Az ilyen ügyletet is kötelező teljesíteni, lejáratkor az üzletkötő nem gondolhatja meg magát, nem teheti függővé az üzlet realizálását az árak alakulásától.

A határidős piacok új távlatokat nyitnak meg a kereskedésben. A későbbi határidőre szóló kereskedés lehetőséget ad arra, hogy olyan dolgokkal is kereskedjünk, amelyek még nincsenek a birtokunkban.

A kereskedés tárgya lehet bármilyen tőzsdei áru: fizikai áru, illetve értékpapír, deviza, sőt valamely részvényindex is. Az ügyletek teljesítési időpontjait az egyes tőzsdék üzletszabályzatai határozzák meg (lásd korábban).

A határidős ügyletek komoly spekulációs lehetőségekre adnak alkalmat. Az árak időbeli és/vagy földrajzi hely szerinti változása teszi érdekeltté az ilyen ügyletekben a spekulánsokat. Ma már a határidős ügyletek nagy része spekulatív ügylet.

A határidős piacok feladatai:

  • Kockázatkezelés: az üzletmenetből adódó kockázat csökkentése – fedezeti ügylettel.
  • Árfeltárás: a határidős ár kifejezi a piac általános véleményét az árak, árfolyamok jövőbeli alakulását illetően.
  • A tőkeáttétel felnagyító hatása: az ügylet létrehozásához szükséges letét csak töredéke a piacon elfoglalt tényleges pozíció összegének, így a nyereség és a veszteség is rendkívül nagy lehet a befektetett összeghez képest. A letétek általában a pozíció 10%-a alatt vannak. Kis összegű tőkével nagy összegű erőforrásokat lehet mozgatni.

A határidős ügyletnek, attól függően, hogy tőzsdén vagy azon kívül kötik meg, két fajtáját különböztetjük meg: forward és futures ügyletek.

A forward szerződés egy eszköz eladására vagy megvételére vonatkozó megállapodás, előre meghatározott áron, egy bizonyos jövőbeni időpontban. Az ilyen típusú szerződéseket általában két pénzintézet, vagy egy pénzintézet és annak egy intézményi ügyfele között köttetnek. Általában nem képezik tőzsdei kereskedés tárgyát, mivel nem szabványosított, egyedi ügyletekről van szó. Ezek előnye a rugalmasság, hátrányuk viszont az alacsony likviditás (pénzzé tehetőség, eladhatóság), valamint a tőzsdén kívüliség miatti nagyobb kockázat. Az alacsony likviditásból kifolyólag az ügyletek túlnyomó része tényleges

fizikai szállítással, s nem pénzbeli elszámolással realizálódik.

Az egyik fél long (vételi) pozíciót vesz fel és vállalja, hogy az alapul szolgáló eszközt megvásárolja egy meghatározott jövőbeli időpontban, egy előre meghatározott áron. A másik fél short (eladási) pozíciót foglal el, s vállalja, hogy ugyanazon időpontban és áron eladja az eszközt. A forward kontraktusban meghatározott ár az elszámoló ár. Ezt kötéskor úgy választják meg, hogy a kontraktus értéke mindkét fél számára nulla legyen (az elszámoló ár egyenlő az adott lejáratra éppen érvényes jövőbeli határidős árral), vagyis egyik pozíció felvétele sem jár költségekkel.

A szerződésben rögzített feltételeket lejáratkor veszik figyelembe. A short pozícióban álló fél leszállítja az árut a long pozíció birtokosának a szerződésben meghatározott összegért, amely nem más, mint az elszámoló ár. A forward kontraktus értéke viszont az adott áru piaci árától függ. Mivel kötéskor az éppen érvényes lejáratkori határidős piaci árat veszik elszámoló árnak, a kontraktus értéke ekkor nulla. Később pozitív vagy negatív értéket egyaránt felvehet, attól függően, hogy az adott eszköz lejáratkori határidős árában (ún. forward ár) milyen változás következik be. Például, ha az eszköz lejáratkori határidős ára a kötést követően nő, akkor a long pozíció értéke pozitív lesz (a piaci árnál kevesebbért veheti majd meg az árut – nyeresége várható), míg a short pozícióé negatív (az árut a piaci ár alatt adhatja majd el – vesztesége várható). Végül a kontraktus lejáratkori értékét – a long és a short pozíció tényleges hasznát, illetve veszteségét – az akkor érvényes prompt ár(folyam) fogja meghatározni.

Az eszköz egységére jutó megtérülés long forward pozíció esetében: lejáratkori prompt ár – elszámoló ár, mivel a kontraktus birtokosa köteles megvásárolni a prompt ár értékű eszközt az elszámoló áron. Az eszköz egységére eső megtérülés short forward pozíció esetén: elszámoló ár – lejáratkori prompt ár, mivel a kontraktus birtokosa köteles a prompt ár értékű eszközt elszámoló áron értékesíteni. A megtérülések lehetnek pozitívak, illetve negatívak. Mivel semmibe sem kerül forward kontraktust kötni, e megtérülések egyben a felek összes nyereségét, illetve veszteségét is adják.

A futures szerződés technikailag a forward ügylethez hasonló ügyletet hoz létre. A legfőbb különbség az, hogy a futures kontraktusokkal általában tőzsdén kereskednek, így azok szabványosítottak. A tőzsdei kereskedés természetesen nagyon likviddé (vehetővé/eladhatóvá) is teszi őket. Ebből az is következik, hogy az ügyletek teljesítése döntőrészt nem is fizikai szállítással, hanem pénzbeli elszámolással történik.

A kontraktusok részvevői többnyire nem ismerik egymást (közvetítők segítségével kötnek üzletet), így a teljesítést maga a tőzsde garantálja, klíringházak közvetítésével. Ebből kifolyólag az efféle ügyletek biztonságosabbak, mint a forward kötések, amelyeknél az esetleges (nem jellemző) nem teljesítés vesztesége közvetlenül a másik felet terheli, s a követelés csak polgári peres eljárásban érvényesíthető.

Mint már említettük a futures szerződések a tőzsdei kereskedés miatt szabványosítottak: csak meghatározott termékekre, lejáratokra, mennyiségekre köthetők üzletek; szigorúan meghatározott a kereskedés és az elszámolás rendje is. A (határidős) futures ár is a tőzsdén alakul ki a kereslet és a kínálat törvényei szerint: ha több befektető akar long, mint short pozíciót felvenni az ár megemelkedik, ha a fordítottja történik, az ár csökken (összevetés: a forward árat a kontraktusban szereplő árura vonatkozó kereslet és kínálat határozza meg, a futures árat pedig magára a kontraktusra vonatkozó kereslet és kínálat). A futures árakat a tőzsdén jegyzik.

A futures ügylet abban is különbözik a forward ügylettől, hogy itt nem határoznak meg konkrét lejárati napot, hanem csak egy bizonyos lejárati időszakot, amikor a nyitott pozíciókat le kell zárni (a szerződést teljesíteni kell). A teljesítési időszakon belül (pl. adott év decembere) a short pozíció birtokosa tetszőleges „szállítási” időpontot megadhat.

A forward és a futures ügyletek long és short pozícióinak megtérülését (veszteségek, nyereségek) rendszerint az áru lejáratkori árának függvényében szokták diagramban ábrázolni.

A határidős ügyletek különleges változata a tőzsdei kereskedés tárgyát is képező opciós ügylet. Tárgya gyakorlatilag bármely áruféleség lehet, természetesen a tőzsdén bizonyos megszorításokkal.

Két alapvető típusa van:

  • Call (vételi) opció. Tulajdonosának (long call pozíció) joga, de nem kötelessége, hogy megvegyen egy adott eszközt a szerződésben meghatározott áron (kötési árfolyam), egy előre meghatározott időpontban, illetve időpont előtt. Kiírójának (short call pozíció) kötelessége, hogy eladja az adott árut a kötési árfolyamon, amennyiben az opció tulajdonosa élni kíván vételi jogával.
  • Put (eladási) opció. Tulajdonosának (long put pozíció) joga, de nem kötelessége, hogy eladjon egy adott eszközt a szerződésben meghatározott áron (kötési árfolyam), egy előre meghatározott időpontban, illetve időpont előtt. Kiírójának (short put pozíció) kötelessége, hogy megvegye az adott árut a kötési árfolyamon, amennyiben az opció tulajdonosa élni kíván eladási jogával.

Az opciós szerződések lehetnek európai, vagy amerikai típusúak. Előbbi esetben csak a szerződés lejártakor gyakorolható az opciós jog, míg utóbbi esetben a szerződés lejártáig bármely időpontban. Az fix lejárati időpont miatt az európai típusú opciók elemzése könnyebb, rendszerint ebből vezetik le a bizonytalan lejáratú amerikai típusú opciók értékelését. A gyakorlatban többnyire amerikai típusú opciókat alkalmaznak.

Az opciós szerződés csak az egyik félnek jelent kötelezettséget (kiíró), a másiknak viszont jogot (tulajdonos). Ez az opciós díjban nyilvánul meg: a tulajdonos fizeti a kiírónak a szerződés kötésekor. (Futures és forward szerződésnél mindkét fél kötelezett, de nincs díj.)

Az egyes pozíciók egységnyi árura jutó megtérülése európai típusú opcióknál (feltételezzük, hogy a call opció tulajdonosa akkor hívja le a vételi jogot, ha az ár a kötési árfolyamnál magasabb, a put opció tulajdonosa pedig akkor él eladási jogával, ha az ár a kötési árfolyamnál alacsonyabb):

  • Long call: max (lejáratkori ár – kötési árfolyam – opciós díj; – opciós díj),
  • Short call: min (kötési árfolyam – lejáratkori ár + opciós díj; opciós díj),
  • Long put: max (kötési árfolyam – lejáratkori ár – opciós díj; – opciós díj),
  • Short put: min (lejáratkori ár – kötési árfolyam + opciós díj; opciós díj).

A megtérülések az lejáratkori ár függvényében grafikusan is elemezhetők.

Fedezeti ügylet

A fedezeti ügyletkötők (hedger) a kockázat csökkentésére, a veszteség elkerülésére törekszenek. A biztonságot helyezik előtérbe. A határidős piacot arra használják fel, hogy más ügyleteik keretében kalkulált hasznukat lefedezzék, illetve annak realizálását biztosítsák. Az árfolyam-, illetve kamatkockázatból adódó veszteségek elkerülése érdekében az eredeti pozíciójukkal ellentétes határidős ügyletet kötnek. Így az árfolyam/kamat változása már nem egyoldalúan érinti őket, hanem egyszerre kedvezően és hátrányosan. A hedge üzlet ez alapján alkalmas arra, hogy az ügyletkötő az érdekével ellentétes árfolyam-, vagy kamatváltozásokból adódó veszteséget elkerülje.

A fedezeti ügylet formái:

  • Vételi (long) hedge: kötésére akkor kerül sor, ha pl. az importőrt/vevőt későbbi időpontban szükséges deviza vásárlásakor, vagy jövőben tervezett értékpapír vásárlásakor árfolyam-emelkedés fenyegeti.
  • Eladási (short) hedge: alkalmazása akkor célszerű, ha pl. a jövőben szabad devizával rendelkező exportőrt, vagy a jövőben eladni szándékozó értékpapír-tulajdonost az árfolyam csökkenése fenyegeti.

A fedezeti ügylet

eszközei:

  • Forward piaci fedezeti ügylet: az eredeti – későbbi időpontban realizálódó – ügyletet a határidős piacon bonyolítják le, forward ügyletkötés (eladás vagy vétel termin árfolyamon) keretében.
  • Futures piaci fedezeti ügylet: hasonló az előzőhöz. A gond csak az, hogy a tőzsdei szabványok (főképp a kötött teljesítési időszakok) miatt nem mindig lehetséges az ügyletek igény szerinti kivitelezése. Ennek kiküszöbölésére többlépcsős megoldást vezettek be: vétel vagy eladás (termin ügylet, termin árfolyamon, eladás vagy vétel (a termin ügylet visszavásárlása, viszonteladása lejáratkori prompt árfolyamon), vétel vagy eladás (prompt ügylet, prompt árfolyamon). A határidős ügylet megkötésével nyitják a pozíciót, amelyet esedékességkor a futures piacon megkötött ellenügylet zár le. Ezt követi a prompt ügylet a prompt piacon. A prompt árfolyam változékonyságának kockázatát, a prompt és a termin árfolyam különbsége változékonyságának

    kisebb kockázatára mérséklik.

  • Opciós fedezeti ügylet: opcióvásárlás + jövőbeni prompt ügylet. Vételi hedge esetén call, eladásinál pedig put opciót vásárol az üzletkötő. Akkor alkalmazzák, ha nem biztos, hogy létrejön a fedezni kívánt pozíció (pl. bizonytalan az importüzlet, amikor devizát kell beszerezni) – nem kötelező élni vele.

Spekulációs ügylet

A spekulánsok jelentős árfolyamkockázatot vállalnak nyereségszerzés céljából. Csoportjaik:

  • Hosszra, azaz árfolyam-emelkedésre spekulálók (bulls), akik azért vásárolnak árut/értékpapírt, hogy azt később magasabb áron adják el.
  • Besszre spekulálók, tehát árfolyam-csökkenésre számítanak (bears), árut/értékpapírt adnak el, hogy azokat majdan alacsonyabb áron visszavásárolják.

Gyakran a kettő együtt jár egymással, csak eltérő időpontra vonatkozóan.

A nyitott pozíció fenntartása tarthat:

  • Pár percig – gyakori üzletkötések.
  • Egy napig – a nap végén mindig lezárják pozícióikat.
  • Hosszabb ideig – trend-spekulánsok.

A határidős piacok bekapcsolásával számtalan spekulatív ügyletkötési forma alakult ki.

Arbitrázs (arbitrage) ügylet

Az arbitrazsőrök kockázat-semlegesek, úgy vállalnak határidős pozíciót, hogy kockázatuk se nem nő, se nem csökken. Amíg a spekulánsok az időbeli, addig az arbitrazsőrök a helybeli, a különböző tőzsdék azonos „árufajtáiban” fennálló, egy időben való jegyzéseinek árfolyam-különbségeit használják ki. Előbbi kockázattal jár, utóbbi kockázat-semleges.

Az arbitrázs főleg a devizaárfolyamokra és a kamatlábakra irányul, fenntartva egyúttal azok összhangját. Fajtái:

  • Háromvalutás arbitrázs: biztosítja a keresztárfolyamok összhangját. Kihasználja a keresztárfolyamok különbségét, s a többszöri átváltás során nyereséget realizál. Ezek az átváltások viszont egyensúlyi árfolyamok kialakulásához vezetnek, ami megszűnteti az arbitrázs lehetőségét.
  • Kamatarbitrázs: a különböző valutákban fennálló, azonos időtartamú hitelek kamatlábainak eltérésére épít.
  • Forward/forward arbitrázs: a különböző időtartamú, azonos valutában fennálló prompthitelek kamatlábainak, és a terminhitelek árfolyamának az egyensúlyi viszonyát tartja fenn.